aromavíz címkével jelölt bejegyzések

Rózsavíz, rózsavíz…

…merre vagy, ha a tavasz hív?
A tavasz eljövetelét még mindig várom. Ugyan már rég tavasz van, szakad az eső, és még egy kis hó is akad.
Azonban a Húsvét már itt van! 
Évekig úgy alakult, hogy nem töltöttem itthon a Húsvétot, amit sajnálok is, mert szeretem várni, dekorálni a lakást, a gyerekekkel készülődni. Amikor eljött az idő, és végre az utolsó pillanatban mégis itthon kellett maradnunk. Szerencsére ebben is megláttam a pozitívumot, mivel végre valóban igazi húsvéti reggelit készíthetek, süthetek finom kalácsot családi recept alapján és a pár napja festett tojásokkal várhatom a locsolókat.
Először sütöttem valódi kalácsot, ráadásul családi recept alapján és i s t e n i  f i n o m lett! Bónuszként egy kevés damaszkuszi rózsavízzel meglocsoltam. A családi hagyomány is változhat néha, ugye? 🙂
 Érdekes módon régen nem szerettem a locsolkodást, felnőttkorban pedig kikopott ez a hagyomány. Megmaradt a gyermekkornak- a fészekkészítéssel együtt. Nem olyan régen jöttem rá, hogy csupán azért nem kedveltem a locsolókat, mert a kellemetlen illatú, filléres pancsolmányoktól napokig bűzlőtt a fejem. 🙂 Illetve, mert többnyire locsolkodó ébresztett reggel, pedig köztudottan szeretek sokáig aludni.
Aztán kicsit rutinosabb lévén a kedvenc parfümömet adtam az ifjak kezébe, azzal locsoljanak. Néhány éve pedig damaszkuszi rózsavizet (Rosa damascena) vagy keserű narancsvirág/neroli aromavizet (Citrus aurantium fleur) tartok magamnál és cserélem ki észrevétlenül szagos-büdös locsolókölnivel. Innentől már élvezet a locsolkodás és ezzel együtt ismét felfedeztem a tojásfestés élményét is. Mostantól pedig a 2 éves lányommal újra felfedezem a húsvéti hagyományokat…
Úgyhogy kedves locsolók, rózsavizes verssel, virágvízzel gyertek! 🙂
Egy kis segítség a fiúknak:
Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok.
Gondolatom Nálad jár,
Rózsavízem Reád száll.
A szerencsés lányok, kiket az ifjúk megöntöztek, ezzel a kedves verssel megköszönhetik:
Köszönöm, hogy köszöntöttél,
Rózsavízzel megöntöztél.
En is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejtsd!
Kellemes Húsvétot mindenkinek!
Még időben vagy, hogy beszerezd tőlem a természetes locsolóvizeket! 😉
Illatos napot!
Fanni
A terápiás illóolajok szakértője, aromaterapeuta.
Forrás: mfa.kfki.hu, locsolovers.hu, Andrea Butje

Római kamilla aromavíz, az édes-mézes lélekbalzsam

A babaápolásban nagy szerepet játszanak az aromavizek, másnéven virágvizek vagy hidrolátumok. A római kamilla ezek közül is kitűnik, mert igazi baba-mama barát. (Talán csak a levendula aromavíz, ami szintén a lista tetején van, erről is írok majd.)

A római kamilla lélek sebeit gyógyítja, terápiás tulajdonságai közül pedig legfőbb, hogy természetes összetevői remek nyugtató és gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Az illóolaja erőteljesebben, az aromavize picit gyengédebben, de ez sokszor pont elég a picurkáknak és mamáiknak.

A római kamilla illóolajról is lesz szó egy másik posztban, de most nézzünk pár dolgot, hogy mikre tudjuk használni az aromavizét:

  • babáknál:
    • pelenkakiütés
    • hasfájás
    • nyugtatás, álmatlanság, feszültség
    • kötőhártya gyulladás
    • viszkető, gyulladt, piros bőr, kiütések
    • afta, szájpenész
    • fogzás (sok esetben az aromavíz is elég lehet, de nem mindig. Ha ennél jobban fáj, akkor ajánlom a fogolajat, amibe többek közt római kamilla illóolajat teszek)
    • enyhe égés, bőrpír
  • mamáknál (a fentieken túl):
    • szülés utáni fájdalmak enyhítése
    • kisebesedett mellbimbó
  • és mindenki másnak:
    • sminklemosó
    • fejfájás
    • depresszió
    • düh, idegesség csillapítása
    • akné, rosacea
    • növényi olajos bekenés előtt aromavízzel érdemes alánedvesíteni, hogy könnyebben beszívja a bőr

A római kamilla az érzékeny lelket erősíti, gyógyítja, érdemes bizonyos lelki problémáknál is segítségül hívni.

Ha még nem használsz aromavizeket, akkor érdemes és szerencsére az áruk is kedvező(bb az illóolajhoz képest) és sokszor ők is elegendő segítséget adnak.

További felhasználási részletekért és beszerzésért fordulj bátran hozzám, mint okleveles aromaterapeutához.

Illatos napot!

Fanni